Október 25-én a 10 órai szentmisén megemlékezünk szeretette plébánosunkról, Windheim Jakab atyáról!
Szeretettel várunk mindenkit, aki velünk szeretne imádkozni Jakab atyáért!
PRO MEMORIA
WINDHEIM JAKAB MÁRIAGYŰDI ADMINISZTRÁTOR EMLÉKEZETE
Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva
könyvtár- és levéltárvezető (Pécsi Egyházmegye)
„Ébren várjátok az Emberfiát,
mert megjöhet olyan órában, amikor nem is gondoljátok”
(Lk 12,40)
Fél évszázada szívroham következtében váratlanul hunyt el Windheim Jakab máriagyűdi helyettes plébános életének 52., papságának 27. évben, 1975. október 23-án Máriagyűdön. Halála váratlanul érte egyházmegyéjét és híveit is. Az 1975. október 26-i temetési szertartásán szülőfalujában, Villányban soha nem látott, hatalmas tömeg vett részt.[1] Windheim Jakab 1923. március 20-án született Villányban Windheim István (1898–1964) napszámos és Fáy Erzsébet (1895–1972) második gyermekeként. Március 25-én Badacsonyi Ádám káplán keresztelte meg. Keresztszülei Rettig Jakab vasúti raktárnok és Schwab Katalin voltak. A villányi anyakönyvek szerint két évvel idősebb nővérét ismerjük, Katalint. Jakab bérmálása 1935. szeptember 21-én volt, szintén Villányban.[2]
A helyi elemi iskola elvégzését követően, az 1935/36-os tanévtől az egyházmegye központjába került, és a Jézustársasága Pécsi Pius-Gimnáziumába járt nyolc tanéven keresztül. 1939. július 1-től felvették a Kisszemináriumba papnövendéknek.[3] Hatodik osztályban (1940/41-es tanév) hittanból kitüntetést kapott, valamint a Diákkaptár Orion-rádiópályázatának díjaiból 10 pengő jutalmat nyert. Iskolai évei alatt a kötelező latin és görög mellett német nyelven is tanult. Tagja volt az intézeti válogatott futball-csapatnak és nagyon szeretett rajzolni.[4] Ugyanitt érettségizett 1943 júniusában jó eredménnyel. 1943. szeptember 15-től felvették a Nagyszemináriumba, így 1947-ig a Pécsi Püspöki Hittudományi Intézet és Papnevelő Szeminárium hallgatója lett. [5]
Virág Ferenc megyéspüspök (1926–1958) a Papnevelő Intézet kápolnájában 1947. december 7-én szentelte alszerpappá, majd 1948. március 13-án pedig szerpappá paptársaival, Appl Vendellel, Csontos Károllyal, Fájth Vladimirral, Kalász Gyulával, Lipthay Lászlóval és Tóth Ferenccel együtt. Áldozópappá szentelésük 1948. június 20-án, vasárnap 10 óra kor a Pécsi Székesegyházban zajlott.[6]
Első állomáshelyén, Abaligeten 1948. július 5-től segédlelkészként működött Dr. Kápolnai Zsigmond plébános mellett. 1949 nyarán Pécsen több napon keresztül fogva tartotta a helyi ÁVH, mert megtagadta a rendőrséggel való együttműködést. Nem volt ugyanis hajlandó paptársait megfigyelni és jelentéseket írni róluk.[7] 1950. május 24-én Kápolnai nyugdíjazását követően csaknem két évig vikáriusként vezette az abaligeti plébániát. 1952. június 23-ától 4 hónapig ismét segédlelkészi minőségben gondoskodott a hívekről.[8]
1952 októberében helyezték át Beremendre káplánnak.[9] 1953 január 1-től vikáriusi kinevezést kapott Lakócsára. A plébániatörténetben utólag visszaemlékezve két oldalban foglalta össze megérkezését, valamint a plébánia és környékének szörnyű voltát: „A plébánia szörnyű állapotban. Keritések kidőlve, a ház teljesen elhanyagolt állapotban. A szobák romokkal tele, sehol egy kulcs, az ajtók spárgával bekötve, egerek és patkányok tanyája az egész épület.” Windheim Jakab lehetőségei szerint a paplakot és környékét rendbe hozatta.[10]
Virág Ferenc megyéspüspök az Állami Egyházügyi Hivatalt kijátszva nevezte ki a kegyhely vezetőjének 1953. szeptember 15-én.[11] Haláláig a máriagyűdi plébániát vezette helyettes plébánosként (adminisztrátor), és egyúttal ő látta el Harkány, Terehegy és Lajosháza híveinek lelki gondozását is. Az utolsó siklósi ferences vicarius, P. Kozma Lajos Kájusz nyugdíjas éveiben kisegítő lelkészként működött mellette.
Fontos szerepe volt a plébániaház kialakításában, valamint a harkányi Papi Otthon létrehozásában. Az 1959. február 3-án megtartott zsinati vizsgák alkalmával a vizsgát letette és plébánosi képesítést nyert.[12]
A máriagyűdi kegyhelyre Wildheim kiemelt szívügyeként tekintett: 1954. augusztus 14–15-én, a Nagyboldogasszony ünnepén, a Mária-évi ünnepnek egyik fő mozgatórugójaként tevékenykedett.[13] Majd fiatalos lendülettel állt neki a kegyhely felújításának. Nevéhez fűződik a máriagyűdi kegytemplom 1960-as évekbeli külső és belső renoválása. A gyűdi Szűz magyar és külföldi tisztelőinek anyagi támogatásai mellett Windheim buzgalma nagyban elősegítette a felújítási munkálatokat. A templom festését Dr. Gálos László teológiatanár instrukciói alapján, Baron Alfréd egyetemi tanár tervei szerint készítették el, amelyet végül Papp László templomfestő kivitelezett.
Az Állami Egyházügyi Hivatal a restaurálási munkákba is bele kívánt szólni (pl. a túlzónak vélt aranyozások használatába), Jakab atya tevékenységét árgus szemekkel figyelték, nem egyszer verésekkel igyekeztek visszafogni. Windheim Jakabot nem sikerült megtörniük: a nehézségek ellenére véghez vitte, amit eltervezett. Kompenzációképpen rengeteg anyagot (arany) használt, amit
korábban Olaszországból csempészett be. A belső munkálatokat a tornyok javítása és a külső festés követte. [14]
Az ősi máriagyűdi kegyhely megújított templomát 1965. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján ünnepélyes keretek között áldotta meg Cserháti József apostoli kormányzó (1964–1969, megyéspüspök: 1969–1989). A pécsi és egyéb magyarországi egyházmegyék hívein kívül lengyelek, franciák és németek is együtt imádkoztak és énekeltek a szabadtéri oltár körül.
Windheim Jakab ezüstmiséjét 1973. június 24-én celebrálta Máriagyűdön és szülőfalujában Villányban.
Windheim Jakab máriagyűdi plébános 1975. október 23-án szívinfarktusban hunyt el. Temetése Villányban 1975. október 26-án, vasárnap délután 3 órakor volt.[15] Lelki üdvéért Cserháti József megyéspüspök mutatott be koncelebrációs misét a plébániatemplom előtt, ahol 120 paptestvér, és mintegy 5000 hívő búcsúztatta.[16]
Windheim Jakab atyára a mai napig hálás szívvel emlékeznek hívei. Minden állomáshelyén a politikai retorziók ellenére a nem éppen kedvező körülményeket úgy tudta alakítani, hogy jobbá, élhetőbbé vált körülötte minden. Az ő idejében stabilizálódott újra a máriagyűdi kegyhely státusza: a felújítás felkarolásával visszaadta a templom régi szép pompáját. Igencsak jelképes ezüstmisés papi emlékének előlapja: a sárkányt legyőző Szent György, mintha magát Jakab atyát, az ő fáradhatatlan tenni akarását és a nehézségeken is emelt fővel keresztüllépő személyiségét jelképezné.
Máriagyűdön 2026. október 26-án, vasárnap emlékmisét celebrálnak Windheim Jakab atya elhunytárnak 50. évfordulója alkalmából.
[1] Magyar Kurir, 1975. november 1. 1. p.
[2] PEL III. 146 – Villányi keresztelési és halotti anyakönyvek
[3] PEL II. 4.a. Pécsi Székeskáptalani Levéltár – Pécsi Püspöki Szeminárium – Származási Lapok (1916–1946) – 373. sorszám
[4] Jézus Társasága Pécsi Pius Gimnáziumának Évkönyve az 1940/41. tanévről. Pécs, 1941. 64., 94. p.
[5] PEL II. 4.a. Pécsi Püspöki Szeminárium – Származási Lapok (1916–1946) – 373. sorszám
[6] Pappászentelés = Független Néplap, 1948. június 23.
[7] Mártírum – A Dél-Dunántúlon meghurcolt lelkipásztorok névsora = A Helyzet, 1990. április 14. 16. p.; Hetény-Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I. Abaliget. Lámpás Kiadó, 1992. 343. p.
[8] PEL III. 001. – Liber Comotationum Rerum Memorabilium in Parochia Abaligethiensis [1757–1952] 245–247. p.
[9] Személyi változások a Pécsi Egyházmegyéből = Magyar Kurir, 1952. október 10. 1.p.
[10] Személyi hírek a Pécsi Egyházmegyéből = Magyar Kurir, 1953. március 7. 1.p.; PEL III. 065. – Historia Parochiae Lakócsa Vol. I. 94–95. p.
[11] PEL.I.1.a.2. 837/1953
[12] Körlevél 1959. II. – 302/1959. 6. p.; PEL III. 076. Historia Domus [Máriagyűd] (1835–2001)
[13] A Mária-én nagyboldogasszonyi ünnepségei = Új Ember, 1954. augusztus 22.
[14] D. G.: Cserháti József püspök megáldotta a megújított máriagyűdi kegytemplomot = Új Ember, 1965. szeptember 5. 1. p.; Halálozás. In. Körlevelek 1975/IV. – 893/1975. 16. p.; PEL III. 076- Historia Domus [Máriagyűd] (1835–2001)
[15] Halálozás = Dunántúli Napló, 1975. október 25.; Halottaink = Szolgálat, 1976/1. 95. p.
[16] Pécs = Magyar Kurir, 1975. november 1. 1. p.
