A második beavató szentség a bérmálás szentsége. Míg a keresztségben az új szövetség megkötése történik Krisztus és a megkeresztelt között, addig a bérmálásban ennek a Krisztusban újjászületett életnek a kiáradásához, a tanúságtételhez kapunk a Szentlélek által sajátos kegyelmi ajándékot. Míg a keresztség, a bűnbánat szentsége, az Eukarisztia vétele és a betegek szentsége az egyéni krisztusi életünket táplálja, addig a bérmálás szentsége egyénileg nem tesz tökéletesebbé, hanem arra képesít, hogy ezt a krisztusi életet másokkal is megosszuk. Arra ad küldetést, hogy az apostolkodásban a Szentlélek kegyelmével tudjuk az Ő ajándékait kamatoztatni a közösség javára.

Mint minden szentségnek, a bérmálásnak is van érvényes és gyümölcsöző kiszolgáltatása. Lehet, hogy valakit érvényesen megbérmálnak, és a kegyelem, amit kapott, különböző személyi akadályok miatt nem tud működni az illetőben. Ahhoz, hogy valaki a bérmálás szentségében gyümölcsöző módon részesüljön, bizonyos személyi feltételeknek kell teljesülniük.

Ilyenek:

Megfelelő hitismeret az egyház tanítása szerint, hiszen ennek alapján kell tanúságot tennie hitéről

Ott kell élnie a szívében Jézus vágyának: mindenkit magamhoz vonzok. Mi ugyanis Krisztus és az Egyház személyes küldetésében apostolkodunk.

Személyi érettséggel és bölcsességgel kell rendelkeznie, hogy ezt az apostoli munkát személyre szabottan, a többiekkel eggyé válva, ajándékként tudja adni, hiszen nem lecke felmondásról, nem igazságok kinyilatkoztatásáról, hanem Isten irgalmas szeretetének közvetítéséről szól a küldetés. Ehhez érett, felelősségteljes személyiség kell. Ezért javasoljuk, hogy középiskolás korban vegyék fel a fiatalok életük alakulásának meghatározó időszakában a bérmálás szentségét.

A bérmálás is csak egyszer felvehető szentség, mert ezt a küldetést és a hozzá rendelt kegyelmet eltörölhetetlen jegyként kapjuk a Szentlélek által, egész jellemünket meghatározóan.

A bérmálás szentségének kiszolgáltatója mindig a püspök. Ezt azonban bármelyik felszentelt papnak átadhatja, ezt nevezzük delegációnak. Ha azonban felnőtt keresztség történik az Eukarisztia vétele és a bérmálás szentségével együtt, akkor azt mindig végezheti keresztelő pap.

A bérmálás szentsége is a közösség ünnepe. Minden szentség által, még a gyónással is, az Egyház tagján keresztül az egész Egyház kap kegyelmi táplálékot. A bérmálás szentségénél ez különösen is így van, mert sajátos jellegénél fogva a megbérmált kegyelmi küldetése a közösség javára szól. Ezért e szentség kiszolgáltatásánál lehetőleg az egész közösség együtt ünnepeljen, imádkozzon.

Imádkozzunk a bérmálásra készülőkért, hogy Jézus és az Egyház akarata szerint merjék egész személyiségüket Krisztusnak ajándékozni, hogy jó eszközei legyenek az apostolkodásnak.

Máriagyűdön a szombati ifjúsági hittan keretében történik meg a felkészítés.